Arthur – Atilla király vagy fia Aladár

Kerekasztal [Körökasztal] a Winchesteri kastélyból ami Tükrözi a KözépPont Tanát a Forrást [Magot.] ÍrMag a Kelták [Kelet Ág Szkíták]

Amennyiben nagyító alá tesszük Atillára, a hun uralkodóra és Artúrra, Camelot királyára vonatkozó legkorábbi feljegyzéseket, arra a következtetésre kell jussunk, hogy a két történelmi alak egymással szakasztott megegyező viselkedési típust képvisel. Mindazonáltal az is szembeötlő, hogy mennyire hasonlatos a két alak esemény naptára is. Példaként említsünk meg, hogy mind a kettőjük szigorú és határozott hadvezér, aki eltántoríthatatlan döntéseitől. Saját seregétől legalább akkora fegyelmet követel, mint a meghódított népektől alkalmazkodást. Mindkettő nagy hódító. Eljutnak Rómába és Konstantinápolyba is. Atilla eljut egészen Skóciáig. Alakoskodás, ámítás, szemfényvesztés egyiket sem fogja. Amennyire ismerhető azonos a királyi udvar összetétele. Mindkettőnek kardja sajátos misztikus mezőbe burkolózik. Mindkettő Mars kardja. Az Atilla kard és az Excalibur ugyanazon minőséget képvisel. Mindkét királyi személy híres arról, hogy Isten akaratából cselekszik.

Arthur esetében Sir Thomas Malory legyezi, hogy sírjánál az angol nemesek megegyeznek abban, hogy életében a király Jézus akaratának megfelelően cselekedett és látszólag halott csupán, mivel sírjában pihenve várja az időt, hogy visszatérhessen. Atilla, halála és temetése is hasonlóan misztikus, mint Arthuré. Neve a nyugati világban „Isten ostora”, azaz „Flagellum Dei”. Mindkét uralkodó másodmagával uralkodik. Nevezetesen Arthur világi uralkodása mellett a spirituális „társuralkodó” Merlin a driuda/sárkánypap, Atilla mellett a spirituális „társuralkodó” Buda. Merlin és Buda is eltűnik az uralkodás egy bizonyos, mindkét szempontból azonos ok-okozati pontjában, hogy az addigi világi uralkodó személyében megjelenhessen a spirituális tényező is. A legendákban Merlin és Buda is dimenziót vált, Merlin a mély meditációt, azaz a látszólagosan halott állapotot választva. Buda egyes források szerint Atilla kezétől, más források szerint pedig idegen kéztől veszíti életét. A XII. század után azonban Arthur személyiség képe változtatáson ment át. A haszontalan, semmire való, de lovagias, kissé színpadias uralkodó szerepét osztották rá, míg Atilla ugyanekkor végleg megkapta barbár modorát, szentségtelen viselkedését és bárdolatlan attitűdjét. A két személyiség ekkor került eleddig véglegesen egymástól a mai távolságba. Noha meg kell jegyeznünk, hogy kortársak és nagy hódítók voltak mindketten, ám egyetlen egy olyan feljegyzés sem létezik, amely kettejüknek akár csak futó találkozásáról is beszámolna. Olyan pedig egyáltalában nincs, amely esetlegesen a két hadvezér egymás elleni támadását megemlítené. Ez azért is meglepő, mert egy azonos korban élő két ilyen formátumú személyiség nem lehetséges, hogy még csak nem is tudott volna egymás létezéséről!

Amennyiben azonban a két személyiséget egybe gondoljuk, akkor elénk tárul egy igen nagy formátumú, Európa történelmét meghatározó jelentőségű történelmi figura. Személyének félreértelmezése pedig láthatóan komoly és feloldhatatlan ellentétet képez korok, népek, kultúrák, vallások és hitrendszerek között.

Végezetül álljon itt néhány olyan érdekesség, amely kellően elmélyíti az előzőekben leírtakat. Részlet a szerző „Szakrális örökösödés Szent István korában és az asztrálmítoszi tér-idő elmélet” című munkájából (pp. 38-39.):

„..Arthur, Camelot királya a legfőbb szakrális király, kinek hívására minden rokon uralkodó egy zászló alatt egyesül. Lovagjainak legjobbjai az úgynevezett Kerek-asztal köré gyűltek. Mely asztal feleségének, Guiniverenek örökségéből való. Arthur életének főbb fázisai megegyeznek a mi Atillánkéival és időben is egybe esnek azokkal.

  • Arthur és Atilla személyének közelítésére már korábban számos külhoni kutató is vállalkozott. Az általuk elért bizonyítások egyértelműen kimutatták kettejük szoros rokonságát, melyet ők leginkább egy unokatestvéri minőségben látnak megtestesülni.

Különösen gondolatébresztőnek tartom Tomory Zsuzsa, Bunyevác Zsuzsa, Kiss Irén és Tábori László gondolatait a témában! Nem sok ilyen jelenséggel találkozunk a történelemben. Amikor mégis, kiderül, hogy egy és ugyanazon személy többféle értelmezésével találkozunk. Az elnevezések, viselt nevek rendre megjelenítenek főbb jellemvonásokat, teljesítendő és az adott személyre jellemző feladatokat stb. Arthur neve eredetileg Artus [szerk.: Partus?], amely magyar fordításban „Nagymedvét” jelent. A Nagymedve egy csillagkép neve is az égbolton. Toroczkai-Wigand Ede a következőkben emlékezik meg a csillagkép jelentőségéről:

  • „..Valahonnét, nemzetünk suttyógyermekkorának homályos idejéből elővilágít a göncöl, göncösszekere, kincső, Nagymedve. ..Őshiedelem szerint a magyarok istenének szekere, ki ezen csillagzatot lakta s villámhordó szekerével végig döbörgött a hadakútján. Táján vala az ég kapuja s a göncöl vállán át lehetett az öregistenhez jutni. Mítoszunk megteremti Göncöl nevű emberét, ki egy későbbi kijövetelkor jött Scythiából és Zoltán fejedelem idejében a szekér rúdját meggörbítette. A csallóköziek szerint a Göncöl híres tátos, ki rejtett dolgokat ismer. ..” (Toroczkai-Wigand Ede: Öreg csillagok; pp.20.)

Arthur Camelot ura. A név, Camelot, magyar fordításában „leszármazási vonalon keresztül érvényesülő”-t (Cam-elúd) jelent. Ez tehát a magyarok Istenének hordozóereje, azaz a leszármazási vonal, az eredet, a népszinten való összetartozás. Európa szerte a szkíta eredetű népek királyi dinasztiái az Árpád-házzal [Turul NemzetsÉg] keresték a házasság általi kapcsolati lehetőségeket. Ezzel tudták megerősítettnek saját hatalmuk teremtői jogosultságát. Az arthuri Atilla-trón Camelot-ja, azaz az aranyos falakkal körülvett város, lakhely, a szent kehely lakhelye – az edényé, amelybe Jézus Krisztus urunk vérét fogták fel – térben a Kárpát-medence.

  • Kelta nyelven a kehely: Koraind. Az erdélyi Korond ma is a fazekas művészetéről nevezetes.

A Kárpátok aranyos falazatával óvott országnyi terület. A kelta „Carpat” szó, „harci szekeret” jelent. A kelta hagyomány szerint a legfőbb teremtő erő harci kocsiján, a Tejúton közlekedik, majd nyilvánul meg a világban. Ezen túl a szó megjelöli azt az embert is, akinek noha megvan a leszármazása, ám földje nincs! Nem azért nincs, mert nem lehetne, hiszen van, ám a hatóköre messze túlmutat saját területein és idején. A legfőbb szakrális király személye ezen égi uralom földi megtestesítője…

Figyelemfelkelő az a tény is, hogy a legenda szerint Arthur halálakor holló alakját vette volna fel és vár a visszatérésre. Ennek párhuzamaként értékelhetjük a hazai történelem Mátyás királyát, aki ezt a hollót választja jelképéül. A rá vonatkozó mondai hagyományban pedig egy hegy belsejében tetszhalott állapotban vár a király, hogy ideje érkezvén ismét megjelenjen a világban. Mátyás nyíltan vállalta az Atilla örök folytatását, az azzal való teljes körű, ám korának megfelelő azonosulást.

A hagyomány szerint a nagy magyar családok kincstáraiban régebben sok becses és ritka műemléket őriztek, melyeket a tradíció az elődök valamely hősével hozott összeköttetésbe. Ilyen volt az úgynevezett „Atilla pajzs” is. Amely legutolsó felbukkanásakor a Rákóczyak tulajdonában volt. A pajzs nem csupán védelmi eszköz, hanem annak az öltözetnek a része is, amely vállaltan megjeleníti viselője egyéni életbéli vállalásait, mivel kiképzése és mintázata ehhez igazodik. Ez az egykori hétköznapi, de hadszíntéri viselet, illetve öltözék jelentősége is. A pajzson ekkor a küzdelemre, az önmegmérettetésre kész személyvédelmező erejét látjuk viszont, amely küzdelem során óvó tényezőként működik. A pajzson is megjelenített holló motívum pedig egy ábrázolásban idézi meg az Arthur-i Atilla hagyaték erejét és állítja működő vértező, védelmező erővé, annak az uralkodónak a hatalmi vállalása közepette, akit a néphagyomány második Atillának nevez.

Atilla és Arthur személyazonosságának erős bizonyítékai nem csak az eltelt ezer esztendő történetírásának visszásságait tárják elénk, hanem azt is, hogy milyen mély és, milyen jelentős ismeretekre tehetünk szert az eredetkutatás még eddig tárgyalatlan területein. A minden bizonnyal valaha jelentős állam férfiú és hadvezér személyiségének e módon való szétbontása nem egyedülálló példa, csupán a legismertebb. Mondhatnánk azt is, hogy Atilla és Arthur esete a tudományos politizálás „Oszd meg és uralkodj!” elve. – Hajnal Gyöngyi

Edward Burne-Jones festménye „Artúr király végső elalvása”

XIX. század közepén egy angol festő, Edward Burne-Jones (1833-1898) mély kiábrándulást érzett a nemesi műveltség, a keresztény erkölcs és mindazon értékek hanyatlása miatt, amelyek a középkori Angliát jellemezték, amelyek helyébe megjelentek a modern izmusok. Hiányérzetét egy festménybe foglalta, amelynek témája Artúr király szellemének halála („Artúr király végső elalvása”).

Friedrich Kaulbach (1822-1903) festménye

Halálos ágyán a fejénél egy angyal ül, koronája pedig az ágy előtt, a földön van. hogy a véletlen műve volt-e, vagy valami más, hogy Burne-Jones ahelyett, hogy valamelyik brit birodalmi vagy más koronát használt volna, Artúr király mellé ugyanazt a koronát ábrázolta, amelyet Kaulbach Nagy Károly megkoronázásához is. 

A megbízás lényege az volt, hogy kidomborítsa Nagy Károly megkoronázásának jelentőségét és nagyszerűségét. A művésznek meg kellett találnia azt a koronát, amely alkalmas egy ilyen korszakos esemény bemutatására. Bár létezik egy X. századbeli korona, amely Nagy Károly koronája, avagy császári korona néven vált ismertté. Kaulbach mégsem ezt használta, hanem inkább a Szent Koronát választotta! Friedrich Kaulbach (1822-1903) festményén „Nagy Károly 800-as császárrá koronázása” látható. „Die Kaiserkrönung Karls der Großen 800”, 1861.

Érdemes megjegyezni, hogy mindkét festmény olyan részletesen mutatja be a Koronát, hogy lehetetlen nem felismerni. Burne-Jones még a csüngőket is odafesti, pedig ebben a korban nem valószínű, hogy fénykép állt volna rendelkezésére, a Szent Korona pedig lakat alatt volt elzárva. 

Címke , , , , , , , , , , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Hozzászólásodat, véleményedet szeretettel várjuk!