Drága Útkereső! Eltévedt Útmutatók!

Amíg lámpásunk nem világít elég erősen, pislákoló fényénél nehezen tudjuk, magunkat kivezetni a sötétségből. Csak tévelyeghetünk, nehezen találunk rá az Igazak útjára  – mely Hazafelé vezet…

A bennünk élő „kisember” pedig üvöltve hirdeti saját igazát. Dagadó önbizalommal vesz rá arra e „kisember” segítünk másokon, terelve őket a „helyes” irányba!  – így honnan is vehetnénk észre, hogy gyakorlatilag a vak akar vezetni világtalant…

Amíg nem győzzük le saját én-tudatunkat (mint az ego felejtős részét másképpen a „kisembert”) a valós Ön-tudatunk nem jut vezető szerephez, így nem is hallhatjuk meg útmutatásait  – s addig nem vagyunk ön-magunk… legfeljebb pusztán árnyékai önmagunknak. Az ilyenkor elkövetett útmutatás, tanítás, vezetés  – puszta félrevezetéssé válik. Ez talán nem tekintendő bűnnek?

Az Igazság ismeretének hiánya nem akkora vétek, mint a tudatlanságból eredő félrevezetés.

Nincs olyan, hogy tudatlanság? DE! Csak az van! … Az útmutatók oldalán is…

Valamint, ha tényszerűen létezik a tudás hiánya, illetve a „kisember” üvöltése  – egyik sem ment fel minket cselekedeteink súlya alól.

Címke , , , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Hozzászólásodat, véleményedet szeretettel várjuk!