EGY-ség – KÉT-ség

Az ősi magyar hagyomány – amit a mai szóhasználat szerint magyar metafizikának, magyar szellemtudománynak nevezhetünk- hagyatéka, testamentuma szerint az ÉLET páros EGYütthatás termése, gyümölcse.

A modern európai szellemtudomány úgy tudja, hogy a mi fizikai világunk duális, de az isteni teremtés szellemvilága már nem az. A duális és poláris fogalmakat pedig felváltva, egymásnak megfelelésben használja.

Az ősi magyar tudás ettől eltérően külön szellemi ideát hordozó fogalomként kezeli a duális és poláris kifejezéseket.

Kezdjük ott, hogy megfogalmazzuk magyarul a duális és poláris szavakat.

Dualitás = párosság, egység, együtthatás, együttérzés, együttrezgés.

Polaritás = kettészakadás, kétség, szétszóródás, szembefordulás, elkülönülés.

A két fogalomkör önmagáért beszél.

A szellem és a lélek, Is-Ten hím és női minősége kölcsönösen kiárad, és egyidejűleg befogad. Egymásra hatnak, és ezen együtthatás új értékeket és minőségeket terem, a Teremtés folyamatában. Az így keletkezett értéktöbblet a fejlődés, a fej, tehát a szellem által irányított lelki és fizikai gyarapodás, mai fogalommal evolúció.

Isten, és minden Isten KépMás, szellem-lélek-anyag egysége önmagából teremt.

A magyar felfogás szerint a kéz, a láb, a szem páros szervek, mert egy lábú és szemű ember nincs, csak féllábú és félszemű. Ennek megfelelésben az ember is páros lény, férfi ÉS nő, Isten hasonlatosságára. A párosság tehát azt jelenti, hogy a kettő együtt egy egység, ami létrehozza a hármat, a harmonikus együtthatás eredményét.

Eszerint alkot párt a metafizikai LÉTezés és annak megvalósult formája az Élet, vagyis a fizikai világ és a szellemvilág együtt EGY egység.

Az új érték, a három, a harmónia a páros együtthatásból születik.

Azt tehát látjuk, hogy a TEREMTÉS alapképlete a páros együtthatás vagy dualitás, de akkor hol találjuk a polaritást, a kétséget, az elkülönült és kirekesztő minőségek szembefordulását?

A magyar metafizika szerint ez a minőség a teremtésen kívül, a KÁR vagy KÁOSZ világában működik, amit a keresztény hagyomány külső sötétségnek nevez és a keleti filozófia maya, káprázat, illúzió kifejezése is eredetileg ezt a minőséget jelölte.

Amikor az energia KÁRba vész vagy a lélekerő elKÁRhozik, akkor kikerült a teremtés szellemi RENDjéből, a káoszba, a külső sötétségbe, a Világ Világosságából a Vakvilágba.

A magyar gondolkodás logikája azt is világosan láttatja, hogy a fizikai sík, az ember világának színpada mindkét minőségnek otthont ad, de EGYszerre csak egy urat lehet szolgálni. Tudatunk minősége dönti el, hogy egységben vagyunk vagy kétségben, hogy fél vagyunk vagy egész, hogy a KÁR KARMA ragad meg, tart fogva, vagy szabadok vagyunk.

Milyen a kár, a káosz, az apokalipszis vakvilágának minősége? Fejetlen, zűrzavaros, esetleges, szélsőséges, lelketlen, öntörvényű, léthazug és létrontó, mert nem az isteni szellem irányítása alatt áll. Nem terem, hanem termel és történik, összezavar, megoszt és kirekeszt. Isten KépMása MásKéppé torzul, a szabadságot szabadossággá vagy szabályozók kesze-kusza tömkelegévé zülleszti, a hűségből ragaszkodást vagy mindent elutasító nihilt fabrikál, a vidámságot idétlen vihogássá, gúnyos vigyorrá vagy életunt búskomorsággá torzítja.

Hála Istennek, az isteni szellem-lélek elsődleges teremtését, természetét, az emberi szellem-lélek másodlagos teremtése nem képes megváltoztatni, de képes vele együttműködni, mint társteremtő, KépMás.

A KépMás az isteni szellem-lélek-erő mintájára, értelem-érzelem-cselekedet harmonikus, hármas együtthatása. Eredetének alapmintája, alapértéke az együtthatás egysége.

A MásKép SZÉTtöredezik, részekre hullik, a részek elkülönülnek és szembefordulnak, ezzel megváltozik értelmük és értékük. Az értelem polarizálódik ésszerűre vagy ésszerűtlenre, az érzelem polarizálódik szenvedélyre vagy közönyre, a teremtő cselekedet pedig polarizálódik öntörvényű történésre vagy tétlenségre.

A KépMás alapértéke az adás és elfogadás, az ÁLDás.

A MÁsKép alaéprtéke az energiarablás, a tagadás, a RONTás.

Itt és most, a teremtés adott pillanatában áldhatunk és ronthatunk, attól függően, hogy egységben vagy kétségben vagyunk.

Azt tapasztalom, hogy „ezoterikus, spirituális” emberek mindenáron ki akarnak kerülni az általuk csak fizikai síkra lekorlátozott értelmű dualitásból az isteni egységbe. Meglátásom szerint ez tévút, mert az egység nem egy homogén massza, hanem különböző minőségek, értékek egyéni szabadságot megtartó együtthatása, akárcsak a párosság. Ezért fontos a fogalmak szellemi alapideáját, értékét megérteni, mert úgy járhatunk, hogy ki akarunk kerülni az EGYütthatásból, hogy az EGYségbe kerüljünk.

Az egységbe vezető út az együtthatás, és ehhez a kétséget, a szembefodulást, a SZÉTszabdaltságot, az elkülönülést kellene megszüntetni először magunkban.

Dr Soós Csaba írása

Címke .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Hozzászólásodat, véleményedet szeretettel várjuk!