Hagyomány ‒ kulcs az emberi önvalóhoz

Hagyomány ‒ kulcs az emberi önvalóhoz

Az erők nem az új szellem feltalálására, hanem az örök és egyetemes szellem megvalósítására valók. Ezt az örök és egyetemes szellemet őrzi a hagyomány, amely kezdettől fogva kinyilatkoztatásszerűen minden népnél megvolt, megvan és meglesz.” (Hamvas Béla – Scientia sacra)

Soha nem éhezte jobban a szellemében, lelkiségében és testiségében széttagolt emberiség az Egység megnyilvánulását, mint napjainkban. A csillagképekben megnyilvánuló tanítás: nevezetesen az egységben való feloldódást szimbolizáló Halak (Pisces) csillagképben, az újjászületést szimbolizáló Tavaszpont épp a csillagkép visszaúszó részében tartózkodik, amely így a várt egységet a gyökerekhez – jelesül a hagyományhoz való visszatérésben jelöli meg.

(Kr. után 2016-ban a Halakban jár a Tavaszpont)

A visszatérés kapcsolatfelvételt jelent, elsősorban önmagunkkal, majd a világgal (a sorrend fontos). Ebben egyszerre jelenik meg az igény, hogy az ember önmagát művelje és belülről tekintsen kifelé, hogy ezáltal világ a világ felől érkező jelzéseket a belső világával harmóniába rendezze. Az így kialakuló egyetemes létszemlélet az Egészt keresi és megtalálja a Szer-törvényében. Olyan kulcsszavak találnak vissza a Forma-Anyag magasabb összefüggéseiben mint az Egész, Egység, Rend, Értelem, Jelentés.

Ez a személét az értelmet helyezve előtérbe a Tudaton keresztül vizsgálódik. Nem analízál csupán rápillant, nem részletez, hanem Egészben szemlél. Figyeli a jelképek jelentését, és képi párhuzamokat teremtve összeköti a Szent Rend (Hiero-Archosz) tagolt szintjeit, a Fentet a Lenttel, a Kintet a Benttel (szimbólikus és analógiás képalkotás).

Mai értelemben nem tanulható, mivel nincs adattartalma, „csupán” öntapasztalása. Elfogadja, hogy a világ nem az aminek mutatja magát, hanem érzékszerveink által egyszerre látható és láthatatlan, anyagi és szellemi, tudatos és tudattalan. Minden az Egyből, a Teremtő önmagából való kiáradásából jött létre és teremti önmagát folyamatos ciklusokban a tér és az idő dimenzióiban, az itt-ben és a most-ban.

Hagyományban a tudomány és művészet rendeltetése az Egész megragadása, előbbi az isteni harmónia feltárására, utóbbi e harmónia emberi léptékekkel mért megteremtésére irányul. A mennyiség helyett a minőség, a sokaság helyett az Egy – mint legmagasabb értékmérő – tudati helyreállítása a cél, amely elsősorban a helyes Én-kép újrateremtését szolgálja és a Szer-törvényével összhangban működő emberi kapcsolatok, közösségek kialakulását segítve.

A világban és bennünk meglévő energiák az Együtt-működésre teremtettek, az ezt korlátozó, kizáró törekvések kudarcra vannak ítélve. Belső feszültségeink, félelmeink (fél-elem), betegségeink e harmóniából kizuhant állapoton keresztül jól leírhatóak. Ennek megértése, maga a tanítás és gyógyítása pedig a valódi okokra irányítja figyelmünket, így a gyógyulás tartós és az Egész-ség pedig visszatér az életünkbe.

Hagyomány tehát spirális emelkedést ad a léleknek az önvalójához való visszatérésében, átalakítva belső világát (egészen a szintén spirális DNS-ekig), helyreállítva a forma és tartalom viszonyát. A belül átdolgozott és az Egységben élő lélek az, amely képes minőségi emberi kapcsolatokat teremteni, a kicsiben működő egység (család-nagycsalád) pedig szervesen tud társulni nagyobb szerveződésekhez.

A Hagyomány üzenete világos:

Maradj középen éberen szemlélj, teremts, tapasztalj és szeress!

thumb-php

00 000 002 bemutatkozása

"Legyen előttetek mindig Út, fújjon mindig a hátatok mögül a Szél, az Eső puhán essen földjeitekre, a Nap melegen süsse arcotokat, s egész életetekben hordjon tenyerén a Jóisten." (Erdélyi áldás)
Címke , , , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Hozzászólásodat, véleményedet szeretettel várjuk!