Jézushitű Árpád vezér származása

Székely Bertalan 1895 és 1897 között alkotott Vérszerződés című freskója

Történelmi tény, hogy „utolsó hazajövetelünk” törzsszövetségének egy része, közöttük éppen az „Árpádi törzs” a Kaukázustól délre eső területeiről származott, mely terület Arméniát és Szíriát is magába foglalta, közepén Adiabene tartománnyal és a Van-tó központú tartománnyal. IV. Béla királyunk felesége: Laskarish Mária ide küldte Ottó frátert három társával, hogy keresse fel az ő itt élő rokonait. Ottó fráter a maradvány-magyarokat 1233-ban még itt találta és vélük magyarul beszélt. De misszióját nem teljesíthette, mert a tatárok betörése elől menekülnie kellett. (Dr. Fehér M. Jenő: Exodus Fratrum 97-101. oldal)

Lukácsy Kristóf 1870-ben kiadott „A magyarok ős elei, hajdankori nevei és lakhelyei” című könyvében, örmény kútfők alapján, szintén a magyarok ittlétéről ír.

Dr. Fehér Mátyás: Magyar történelmi szemle: II. évfolyam 2. számában írja, hogy Örményországban és Kurdisztánban még a tizenhetedik században is voltak jelentős létszámmal magyarok. Egyik királyuknak, Patatuának sírját itt, a Kaukázustól délre, az Urmia tótól nem messze tárták fel a régészek, a Kr. e. hetedik századból. (Dr. Déry Zoltán: A magyarok elnevezés és azonosítása.)

Dr. Georges Rouw, francia történész: „Ancient Íraq” című könyvében a 382. oldalon azt írja, hogy az Arsacida uralkodók tehetséges arisztokratákkal kormányozták ezt a területet, megengedve vazallus királyságok kialakulását, mint például Osrhoene, Adiabene és Characene, és hogy az „Arszákok és vazallusaik gazdagok voltak, mert ellenőrzésük alatt tartották Ázsia és a görög-római világ közötti kereskedelmi utakat. Az AR-SAC név azonos a Saca-Szkíta népnévvel. Ez a terület a Kaukázustól délre tele van magyar helységnevekkel. Ami minket mai tárgyunk szempontjából leginkább érdekel, az az Adiabene királyság és kapcsolt részei: Arpadu, Emese, Hunor, Karsa (Kars), Van-tó, Arpachia és Nimrud városokkal. Erről a területről húzódtak fel az „Árpádi magyarok” a Kr. u. ezredközepén a Kaukázus északi oldalára, ahol a VIII. században már törzsszövetségben éltek.

SarMada [Szári-Médek] Szíriában, Aleppo [Árpád városa] mellett. A médektől (mat-mada-iak) származtatja Plinius a Szarmatákat [Szári-Mada], Hérodotosz pedig Szkítákként írja le őket (Her. CXVI-CXVII.). A szicíliai Diodórosz (Kr.e. 40 körül) írja: „Mert nagyon megsokasodott az a nép (a Szkíta), s nevezetes királyai voltak, kiktől némelyek a Szaka, mások a Masszagéta, ismét mások az Arimasp [Arameus] nevet kapták. Egy másikat, amely Médiából [Mada] a Don vidékére települt, Szarmatáknak [Szári-Mada] hívnak.” (Diodórosz II. 45.)

Honszervező Árpád apánkban és családjában még élénken élhetett őseiknek szavárd múltja, mert Bulcsú és Tormás Árpád házi hercegek bizánci látogatásukkor a császár előtt „Szabartói Aszfaloi”-nak mondták magukat, ami körülbelül „Szavárdi Lovag” jelentésű. („Szabír-tói ősföldi” is lehet.)

Árpád, népével a Kárpát-medencébe érkezve kijelentette, hogy az ő ősének, Atilla királynak hagyatékaként, örökség jogán vette birtokba a Pannon-Avar-Hun-Magyarok ősi földjét.

 

Iskoláinkban, amikor még magyar történelmet is tanítottak, azt mondták tanítóink, tanáraink, hogy Atilla származási helye nem ismeretes. Pedig ha ő Nimródi leszármazott, akkor legokosabb, ha Nimród földjén, Sineárban, Sumérban keressük szülőföldjét. Kálti Márk Képes Krónikája erről a következőket írja: „Atilla, Isten kegyelméből Bendegúz, fia, a nagy Magor unokája, ki ENGADI-ban nevelkedett, a hunok, médek, gótok, dákok királya”, stb. A Kézai Krónika pedig azt írja, hogy Atilla és népe a Médek módján ruházkodott. Tehát akár nevelkedési helyét, akár viseletét tekintjük, mindkettő az Árpádi nép ősi lakhelyére, a Kaukázustól és a Káspi-tengertől délre eső területre, Nimrud/Ménrót birodalmára mutat.

Háromezer évvel ezelőtt, Kr.e. I. évezredben Aleppo városa az önálló ARPAD fejedelemséghez tartozott, állapítja meg a Cambridge Ancient History történelmi monográf sorozata. Az 1970-ben kiadott The New American Bible is, amelyhez VI. Pál pápa írt előszót, 909. oldalán megerősíti az önálló államisággal rendelkező Arpad fejedelemség létét. Az asszír haderő évekig ostromolta a fejedelemséget. Annak fővárosa azonban három évig ellenállt, míg végül Kr.e. 740-ben az asszír haderő a füstölgő romhalmazba bevonulva, ott már élő embert nem talált – tudósít az Aleppo városától északra húzódó Arpad fejedelemségről az Enyclopeadia Hungarica (Calgary, 1998). Homsz városa mintegy félúton fekszik Damaszkusz és Aleppo között. Azt talán még kevesebben tudják, hogy mi volt Homsz városának régi neve. Amint arról az Ausztráliában kiadott angol nyelvű Syria című útikalauz 200. és 219. oldalán tudósít, Homsz városának régi neve EMESA volt. (Lonely Planet Publications Pty Ltd, Hawthorn, Victoria, 1999).

Szelényi Imre a Pannon nép eredetéről írt értekezésében szintén azt írja, hogy Árpád törzse az Orontes és Eufrates felső folyása közötti Arpaduból jött. Ettől délnyugatra volt Emese (Ma Homs) városa. Árpád nagyanyjának neve szintén Emese volt. Az csak természetes, hogy az Árpádi nép északra húzódása nem egyszerre történt, hanem kisebb-nagyobb csoportokban, és évszázadokat vehetett igénybe.

Itt most vissza kell térnem a központi fekvésű Adiabene kiskirályságra. Miért? Azért, mert nemcsak Árpád családjának vannak Adiabenei vonatkozásai, hanem Nimródiak/Ménródnak, és „Isten Fiának”, Pártus/Szkíta Jézusnak is.

Mariell Wehrlyv Frey Jesat Nassar, Genannt Jesus Christus című, 1966-ban írt művében bőven kitér Jézus származására is. Frey tulajdonképpen a Mamrejov testvérek apjuktól örökölt kutatási eredményeit – miután azokat Dr. O. Z. A. Hanish zend főpap átnézte, véleményezte és angolra fordította – dolgozta fel. Mamrejov atya, aki a pravoszláv egyház megbízásából végzett vallástörténelmi kutatásokat és éveken át gyűjtötte az anyagot Szíriában, Palesztinában és Egyiptomban, végül feleségével együtt a Szentföldön telepedett le és gyermekei is ott születtek. Kompetenciája tehát úgy őneki, mint Dr. Hanishnak – aki a teheráni orosz nagykövet fia és főrangú Zarathustrián pap volt – kétségtelen.

Vessük fel inkább a kérdést, hogy milyen nyelven beszélt a magyar történelem másik nagy alakja: Árpád és az Árpádi törzs?

Egyes történészek azt mondják, hogy bizonyára valami türk nyelven. Van, aki azt mondja, hogy hun nyelven. Csak éppen azt nem akarják mondani, hogy Arameus nyelven. Jézus anyanyelvén. Pedig ez volna evidens, hiszen Árpád nagyanyja, Emese egy Adiabenei hercegnő volt.

Amikor Anonymus: Gesta Hungarorumában azt írja, hogy „Anno Dominice in carnationis DCCXVIIII-o Ugek … longo post tempore de genere Magog regis erat quidam nobilissimus dux Scithie, qui duxit sibi uxorem in Dentumoger, filiam Eunedubeliani ducis nomine Emesu, de qua genuit filium, qui agnominatus est Almus…” A fordítók nem tudják értelmét adni az „Eunedubeliani” szónak, mert azt személynévnek veszik, holott az egy hibásan írt helyhatározó és jelentése: „Adiabene-beli”.

A mondat helyes értelme tehát a következő: „Urunk megtestesülésének 819. esztendejében Ügyek, Szhkítiának … Magóg király nemzetségéből való igen nemes vezére, Dentu Magyariában feleségül vette az Abiabene-beli vezérnek Emese nevű leányát. Ettől fia született, aki Álmusnak neveztetett…”

Mindezekből az is következik, hogy az „Árpád-ház” és az Adiabenei királyi „ház” között közvetlen rokonság állt fenn, és így a két királyfi, Jézus és Árpád vérrokonok voltak és mindketten az arameus nyelvet, „Az Ige nyelvét” beszélték.

Ide tartozna még a kaukázusi Árpádovics család története, akik Árpád egyik Badeli nevű fia leszármazottainak tartják magukat.

Mindezek után, érthető, hogy miért kellett az Árpádok családfájának „utolsó arany-ágacskáját” is letörni. Az akkori hatalmasak nem bírták volna elviselni azt az igazságot, hogy Jézus királyfi és Árpád király ugyanazon családfának „arany-ágacskái” voltak. VAJON A MAI „HATALMASOK” ELBIRJÁK-E?

Címke , , , , , , , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Hozzászólásodat, véleményedet szeretettel várjuk!