Modernitás, mint zsákutca

Modernitás, mint zsákutca

„A tudomány, az ember önmaga elől való menekülésének kimódolt eszköze.”

(Buji Ferenc – Harmonia Universalis)

A ma embere

Ha igaz az a mondás, hogy a „világkép az ember kivetített önképe”, akkor belátható, hogy önkép hiányában világunk képtelen, ahogy mi magunk is.

A mindent és mindenkit meghaladó modern ember ma beteg, magányos és kitűnő létpusztító, amit önmagán és környezetén nap mint nap megvalósít. Nem érdekli hogy mit okoz, majd más megoldja. Neki eleve minden jár, hisz ő a modern ember, aki erős (legalábbis kifelé annak akar látszani). Egoja – amelyet egy életen át nevelt és despotaként nyakába ültetett – nem tűrhet semmiféle gyengeséget, külső megingást, ugyanakkor értelmét, érzelmét és akaratát felőrlő kételyei, konfliktusai nap mint nap belülről marják az önmagáról alkotott, kifelé oly félelmetesnek tűnő bálványt. Fél, hogy holnap az óriás rádől és vége, meghal. Beleborzad a gondolatba… Lázadna, de már nincs ki ellen, és belesulykolt tehetetlensége súgja: egyedül vagy beleragadtál, nyakig ülsz benne. Magadnak építetted börtönödet, hát élvezd! Szembeszállva lelkiismeretének maradványaival tehetetlenül sodródva éli napjait. Több évszázada már nem ura önmagának, csak elszenvedője sorsának: érzékszervein keresztül szemléli a világot, bajaira kívül keresve megoldást az érzékkielégítésbe menekülve. Függő lett és irányított. Zsigerileg gyűlöli kötelezettségeit, miközben jogaira hivatkozva kártalanítást követel, most, rögtön, holnapig nem tud várni. Kiskaput keres, dörömböl, szitkozódik…

Pedig azt tanították neki, hogy csodás kényelem veszi majd körül, milyen boldog világban élhet majd, és hogy „mindenttudó orákuluma” a modern tudomány mindenre megoldást fog találni, csak várja ki türelemmel. Tanuljon és fogadjon el mindent amit mondanak. Míg várt, észre sem vette, hogy egyik illúziót építette a másik után és egy idő után a színesre festett képek mögött a komor valóság már senkit sem érdekelt. Pedig vészjelekből volt bőven, ahogy most is az egyik a másik után érkezik. Undort érezve eltakarja szeme előtt a világot és elmenekül belőle a virtualitásba, a szabad szemmel nem látható kozmoszba, oda, ahol nem kell önmagát vállalni, érzelmeit megélni, emberként élni. Lemondott magáról egy marék mulandóságért, és látta sorstársait, akik ugyanígy döntöttek. Hogyan jutott ebbe a helyzetbe, miközben hitt tanárainak szavában, választott politikusaiban és a tudomány fejlődésében?

A képek és érzések ismerősek, ugye? Az „új világ” amit a modern tudomány által jövőnek épül, már az alapoknál téveszmék sokaságát vette biztos tudásnak. A newtoni mechanika 1666-os színrelépésétől, ennek már több mint 300 éve. Nincs min csodálkozni, hogy rossz alapokra felhúzott ház régóta nem élhető, ahogy a modern ember élete sem élet.

Modern tudomány – szirének éneke

Mi jellemzi ezt a „modern” mentalitást és melyek ezek a téveszmék?

a) Tudományosnak beállított ideológia

A modern tudomány csak önmagát tekinti tudományosnak, noha fogalmait (különösen indulásakor) a hagyomány tudósaitól veszi, erről persze gondosan hallgat, sőt önmagát ezen fogalmak megteremtőjeként állítja be. Felsőbbrendűnek tekinti magát a hagyománynál, amit áltudománynak, primitív babonának, az azt művelőit pedig sarlatánnak bélyegzi, üldözi, kiírtja. Minden nézetet csak önmagához mér, és lekicsinyli, ha saját eszközeivel nem tudja megmérni. Ideológiai sajátossága kizárólagosságnál érhető tetten: nem tud elképzelni magán kívül másféle világnézetet. (Vagylagos szemlélet). Életszemléletét háborúkon, mint versenyen keresztül értelmezi, ez segíti szerinte a faj tökéletesedését és javítja életesélyeit. Nagyobb birtoklási képesség (javakból, emberekből) – életrevalóbb faj. Fejlődni bármi áron, egymáson taposva, a többi nem számít. Verseny van – mindenki mindenki ellen (oszd meg és uralkodj), amelyből a verseny kiírója jár jól, mindenki más veszít.

b) Mennyiségi (kvantitatív) mérhetőség út a tömegesedéshez

A világot a számok mennyiségi természetével írja le, nem vesz tudomást a minőségi oldalról. A több nagyobb súllyal bír a kevesebbnél, a számoknak nincsenek szellemük, csak mennyiségi „erősorrendjük”. Ennek megfelelően az ember is csak egy statisztikai szám, egy lényegtelen valaki a tömegből, aki fogyasztó, adófizető és választópolgár is egy személyben.

c) Lineális időszemlélet, relatív térfelfogás

Az időben minden teremtés kötelező eredővel bír, és egy olyan egy kezdeti állapotra vezethető vissza, amely kiragadható időpillanatként az időegyenesen. Ebből következik, hogy minden és mindenki valahonnan ered, valamiből származik és az idősíkon meghatározható (ezért van az embernek és a majomnak közös őse, a magyaroknak finn-ugor felmenőik és honfoglaláshoz pedig egy pontos évszám rendelve). A térnél pont fordítva működik: az általa megrajzolt Világegyetem centrum nélküli, ahol magányos csillagrendszerek engedve bizonyos törvényszerűségeknek, rendszertelenül alakulnak és változnak, pusztán merő véletlenségtől vezérelve, rejtélyesen. (Ki ne emlékezne a táguló vagy szűkülő univerzumról szóló meddő vitára)

d) Ami objektív az materiális, ami materiális az objektív

Csak az érzékelhető dolog számít. Ennek legkisebb egysége egy parányi atommag, amely nézete szerint minden dolog alkotója. Ez megszámolható és alkalmas a mennyiségi számokkal működő matematikában mindenféle műveletek végzésére, a legelbonyolítottabb és “szellemi szőrszálhasogató” egyenletek végzésére. Csak a pontosság kedvéért: az egzaktság a tévedhetetlenség kulcsa és minden – a megfigyelőt érintő – szubjektív körülmény mellőzendő. Ha már az egyenletek matematikai rendszerekké állnak össze, segítségül hívja a gépet, amelyet adatokkal „felhízlal”, hogy időt megtakarítva hozzájuthasson azokhoz a mennyiségi adatokhoz, amivel további rendszereket építhet. Ezen adathalmazokat hívja tudásnak. Egyik rendszert követi a másik – egyik elméletet követi a másik. Minduntalan meghalad és bővül. “Fejlődik”. Sorsa akár egy vásári lufié: az először csak kicsire fújt lufi szemlátomás gyarapszik és minél nagyobb lesz annál nagyobb felületen érintkezik a külvilággal, belső összetartó ereje pedig vészesen fogy és nem kerülheti el hangos végzetét.

e) Analizálok, tehát vagyok

Anyagelvűségéből következően, minden dolog kulcsát az egységnyi elemben keresi, ennek elérésére a vizsgált dolgot a részeire szétbontja. Alapfeltevése: a részek összessége adja a vizsgált dolog egészét. Boncolásban korán jártasságra tesz szert, erre és a szétszedett elemek csoportosítására külön tudományágakat hoz létre. Az így létrehozott ágakat tovább bontja és rendszerezi, egyre különlegesebb formációkat alakítva ki. Ezen munkájában segítik a különböző megrendelések, amelyeknek – lévén hogy anyagi támogatással is járnak – mindenképp meg kíván felelni. Létrehozza a szakértőt, aki a legelbonyolítottabb kérdésben is jártas, aki a rajta kívül álló laikusok számára az iránytű a bonyolult és veszélyes világ megértésében. Ma a szakértő az a személy, aki a részkérdésekben való jártasságából magyarázza el nekünk az Egész lényegét.

f) Új vallás: a civilizáció

A létrehozott rendszerek bonyolultságuk okán rengeteg feltétel együttes fennállása esetén működőképesek. Mivel a sok feltételből egy mindig hiányzik így azok folyamatosan meghibásodnak, amiket erre kifejlesztett rendszerekkel igyekszik javítani, hogy aztán a javításon is javítson, majd azon is javítson, majd azon is… (problémafenntartó problémakezelés). Az eredmény egy még bonyolultabb rendszer és ennek velejárója az anyag elburjánzása és a gépek mindenhatósága. Mérhető mennyiség. Létrejön a civilizáció, amelyben az ember a dolgoknak alávetetten él, elembertelenedik, eltárgyiasul és lesüllyedve beleolvad az emberi létezés legösztönösebb formájába: a tömegbe. A tömegnek pedig jó a demokrácia, a hamburger és a média-agymosás.

A magát modernnek, később posztmodernnek hívó ember kezdetben önmagához viszonyított mindent, amit humanizmusnak, elméje felvilágosodásának nevezett, és gépeket alkotott, hogy megismerje az ismeretlent, hogy több legyen általa. A gépek pedig felfalják alkotóját, ahogy tette ezt a forradalom valamennyi gyermekével. A Nagy Francia, az ipari és a digitális… mindegyik öncélúvá vált, a modern tudomány kiszolgálójává, és a cél pedig eszköz lett, az eszköz pedig a cél (profitmaximalizáció – emberélet árán is). A kör bezárult, a létforgatag periféráján való körözés a ma emberének kétdimenziós látómezejében állandósult.

index

00 000 002 bemutatkozása

"Legyen előttetek mindig Út, fújjon mindig a hátatok mögül a Szél, az Eső puhán essen földjeitekre, a Nap melegen süsse arcotokat, s egész életetekben hordjon tenyerén a Jóisten." (Erdélyi áldás)
Címke , , , , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Hozzászólásodat, véleményedet szeretettel várjuk!