Pártus Hun-magyarok a TURUL NemzetsÉg

Pártos azaz Pártus aki egy Nemes ügyet és KozMiKus Rendet Pártolt. Kiknek asszonyai Pártát viseltek.

Pártus Birodalom [parni-párthosz-pártos] Nagy Arszák/Arsak [Uraság?] vezetésével alapította a daha-hunok vagy szkíták aparna ágából. Al-Biruni az Arszák dinasztiát, a Pártos Birodalom királyait a Chorezm királyi dinasztia családfájából vezeti le. Strabo pedig ezt mondja: …a Pártos Birodalom Arszák dinasztiájának megalapítói azok a dahák voltak, akik a Miótisz-tó [Aral-tó] mögött, az Oxus folyásánál laktak…. Ezek szerint a dahák ott laktak, ahonnét az Oxus-menti „szkíták kincsestárának” csodás aranytárgyai előkerültek. Kr.e. 238-ban. Kr.u. 224-ig állt fenn.

Láthatjuk tehát, hogy a hunoknak, majd dák-dahának és végül magyarnak is nevezett pártosok, a Pártos Birodalom megalapítói, joggal nevezték magukat pártosnak, hiszen elváltak, elkülönültek az AnyaNemzetségtõl egy világpolitikai hatalom formálásának érdekében, de a régi helyen maradottaknak éppúgy uralkodói maradtak, mint a volt Perzsiában lakozóknak. Igen fontos hangsúlyozni azt, hogy ez a politikai és katonai egység pontosan abban az időben jött létre, amikor egész Európát, egyiptomi Afrikát és majdnem egész Anatóliát az erőszakra és a népek elnyomására épült Római Birodalom uralja. És Róma Kelet felé szándékozik birodalmának határait kiszélesíteni. A pártos királyok felépítették az összes megrongálódott sumér várost. A „Fénytisztelő, rÉgi, mágus” vallást követték, melynek a tudás központjául Sippar városát tették meg, és valóban vallási és tudományos központtá fejlesztették azt, a már sok ezer éves csillagvizsgálóval együtt. Egybefogták a nagy, hatalmas magyari nemzetséget és 500 év alatt olyan kultúrát fejlesztettek ki, hogy művészetük Bizánc művészetének forrása lett. A Pártos Birodalom ötszáz éves létezésének rendszeres és igazságos módszereinek segítségével alakult ki a magyari népekben egy oly hatalmas nemzeti öntudat, mely a népi egybetartozás érzetében valóban összeötvözte azokat a népeket, melyeket eddig szkíta néven ismertünk. De a harcmodor, a hadvezetés intelligenciája is beletartozott ebbe a hagyományba. A hadseregszervezés, stratégiai és taktikai hadvezetés tekintetében egyenrangúnak a rómaiakkal, mert a történelmi események azt bizonyítják, hogy Róma nem bír a Kelettel, mert keleten az egyetlen hatalom a Pártos Birodalom. A dák-daha néven ismert népeink a Pártos Birodalom egyazonos népéhez tartozik, hiszen – miként Strabót idézem – Ő mondja a pártos dahákat a birodalom magalapítóinak. A Kr. u. I. szd-ban öt pártus rész-királyság fölött uralkodtak Arszakidák. Ezek voltak: Pártia, Média, Örményország, Szkítia és Baktria. A Baktria-Indus vidéki pártus részkirályságból fejlődött ki a Kr. u. 2-3. évszázadban a Kusán birodalom. A szkítiai, azaz Pontus-Kaukázus-Kaszpi vidéki korábbi pártus hűbéres királyság trónján – Faustus Bizantinus szerint – a IV. szd. elején még Arszakida király ült: Sanesan – „a maszkitok [masszagéták] és a hunok” királya, – aki az örmény király – szintén Arszakida – rokona volt.

A Hun-Anyaországba menekült pártosok nagy részét képezték azoknak a hunoknak, akik Atilla elődjeivel telepedtek le a Kárpát-medencében. Ezt bizonyítják a nyugati történészek írásai is. Igy pl. a Modus Ottinc nevû és a Kr. u. X. szd-ból származó énekben a magyarok ötször vannak „Parthus”-nak nevezve és csak egyetlen egyszer „Ungarus”-nak.

313 Bizánc alapítása. Örmény Arszakida bizánci császárok: Basilius, VI. Leo, (Bíborbanszületett) Constantinos Porphirogenitos, II. Romanus, II. Basilius, VIII. Constantin „Az országot Parthiának kezdték nevezni alacsony származású Arsacesről.” – Ammianus Marcellinus

Pártus-Hun Arszakida dinasztia – „A Pártusok pedig azt tartják mindenki között a legboldogabb embernek, aki a csatában leheli ki lelkét. Akik véletlenül halnak meg, azok elfajzottak és gyávák.”

„Artabán pártus király seregével együtt éppen úgy köszöntötte a felkelő Napot, mint a hun királyok. – Franz Altheim

„A pártus művészetnek is szent állata volt a szarvas.” – Bakay Kornél

„A halottakat olyan terrakotta szarkofágokba helyezték, amelyeket színes mázzal vontak be és Anahitát, a Szűzanyát mintázták meg a tetején.” – Roman Ghirshman

„A pártusok a Napisten, az Ég és a Víz tisztelői voltak (coelum et iignis Deus, qui in coelo est) és a termékenységet a Szűzanyától várták. Érméiken megjelenik a tűzoltár, saját pártus írással.” – Bartal György

„Sajátos és számunkra ugyancsak fontos, hogy a pártusoknak nem volt reguláris hadserege. Minden főúrnak voltak vazallusai és a szabadok és a szolgák is katonáskodtak neki nehéz lovasként vértezetben. A kisnemesség viszont a könnyű lovasságot alkotta. A főnemesek (jobbágyok) döntő szerepe megmutatkozott a királyválasztásban is, éppen úgy, mint Magyarországon.” – Bakay Kornél

„A harc náluk abban áll, hogy lovaikon előre száguldanak, majd hátat fordítanak az ellenségnek, gyakran színlelik a megfutamodást [Szerk.: Hunok], hogy ezzel üldözőiket elővigyázatlanabbá tegyék. Nekik is, meg a lovaiknak is pikkelyes vért szolgál védelemül, mely a lovat és lovasát egész testén befedi. Minden időben lovon járnak: lovon mennek a csatába, lovon lakomára, lovon hivatalos és magánügyek intézésére, lovon álldogálnak, kereskednek és beszélgetnek.” – Justinus

„A híres carrhaei csatában (Kr.e. 53) a pártusok Crassus 40 000 főnyi, négyszögben felállított hatalmas seregét először óriási nyílzáporral zavarták meg (a tartalék nyílvesszők tízezreit ezer tevére málházták!), majd menekülést színlelve felbomlasztották a rómaiak hadrendjét s hirtelen visszafordulva tönkreverték az ellenséget. ”

Vérszerződés: „A pártus királyok között szokás, hogy valahányszor szövetségre lépnek, összefonják jobbjukat s hüvelykujjukat összekötözik, a csomóval szorosra húzzák, majd amikor a vér az utolsó ízekbe áramlik, könnyű karcolással kiserkentik és egymásét lenyalják: ezt titokzatos szövetségnek tartják, mint amit egymás vére szentelt meg.” – Cornelius Tacitus

Luciánus: „Sinatrokles, a pártusok királya, nyolcvan éves korában hazájába vitetvén aszakauraki szkíták által, ott uralkodott még hét évig.” (A hosszú életűekről)

„Procopius VI. századi bizánci író természetszerűleg azonosítja a hunokat a régi masszagétákkal, (De Bello Vandalico) és a bizánci-perzsa háborúval kapcsolatban ezt írja: „Massagetae, quos nunc Hunnae apellamus.” Atilla hunjairól pedig: „Attilam Massagetarum Scytharumque exercitu armatum adversus Aetium processisse.” (Kánnai)

Pártus Arszakida dinasztiából eredeztethető Atilla és Álmos is [Turul NemzetsÉg].

„A masszagéták királya, Sanesan vala az Arszakidák nemzetségéből, mert tudnunk kell, hogy az örmények és masszagéták királyai vérrokonok, és azon egy Arszakida nemzetségből származnak. Gergely tehát a masszagéták királyának, a számos hun had fejedelmének jelenlétében hirdetni kezdé népének Krisztus evangéliumát … 342-ben Krisztus után.” – Faustus Byzantinus: Historia Armeniae

„A Parthusok, kik Nagy Sándor halála után lerázván a Syro-Macedonok igáját, urai lettek fél Ázsiának és a rómaival nagyság- és hatalomban versenyző birodalmat alkottak, 150-dik évben a keresztény számlálás előtt, az Örményeknek az Arsacidákban egy dinasztiát adtak, mely az V-ik század (428) elejéig uralkodott Örményországban. Ezen időszak a történetírás korába esvén, a Parthusokról sokkal több és világosabb adatokkal szolgálhatunk a magyar régiségek kutatóinak, mint a daha, saca, massageta és más, a históriai idők előtt Örményországban lakott hun-magyar Szkítákról. A nevezett népek csak némely helység és nemzetség nevekben örökítették meg emléküket Örményországban; a Parthusok emlékeivel ellenben tele Örményország, telvék nemzetünk évkönyvei, történetíróink egész sorát adják az örmény-­parthus Arsacida királyoknak; ugyanazt teszik némi szakadozottsággal a görög és római történetírók. Az Arsacidák hozták rendbe és szervezték újból a már évezreddel azelőtt a hatalmas Babyloniak, Assyrok és Medusok korában fennállott, de Macedon Sándor hódításai és főképp utódainak folytonos viszálkodásai miatt zavarba jött és több királyok közt feloszlott örmény birodalmat. Ők adtak a nemzetnek, az akkori idők és uralkodók fogalmai szerint alkotmányt; az Arsacidák korában tértek az Örmények a keresztény hitre, alattok nyert lendületet az örmény irodalom, ők tették le alapját azon polgárosodásnak, miveltségnek és hatalomnak, melynek Örményország azon kora századokban örvendett; szóval ők voltak alkotói azon polgári és egyházi intézményeknek, melyek, daczára azon sokféle viszontagságoknak, melyeken az örmény nemzet honában és azon kívül keresztül ment; részben máig is fennmaradtak, melyekhez a nemzet híven és vallásos kegyelettel ragaszkodik. Arsacida volt a nagy Tigranes, Arsacida Örményország nagy apostola, Sz. Gergely; Arsacida Szent Iszák pátriárcha, ki a szentírás fordítása által az örmény nyelv szabályait örök időkre megállapította, kinek idejében aranykorát érte és élte az örmény irodalom.” – Lukácsy Kristóf, szamosújvári plébános – „A magyarok őselei, hajdankori nevei és lakhelyei az eredeti örmény kútfők után” , Kolozsvár, 1870.)

Pártus Birodalom – Adiabene – Edessa

„A Kaszpi-tenger környéki Dáhok, akik Párthiát is elözönlötték, a Médekkel egyesültek, és hamarosan megalakították a Párthus Birodalmat.” – Strabo

„Assarhaddon Kr. e. 673-ban hadat vezetett a távoli médek, a „pattusarik”, vagyis a pártusok ellen s onnan szintén sok ló és teve zsákmánnyal tért haza. A PÁRTUS A MÉD TESTVÉRNÉPE VOLT. Sokutu japán történész szerint a médek és pártusok régi területén még ma is sok magyar hangzású helynév van.” – Dr. Nagy Sándor

Erdély: „A rómaiak legnagyobb ellenfelei a pártus nemzetség, akiket dahák-nak = dákoknak [szerk.: dák-dag = hegy/lakó] hívtak a szkíta időkben. Uralkodójuk Decebál volt.” Megj: vlachok sohasem voltak dákok! – Bagratuni örmény történész

Meglepő módon még a Kárpát-medencében is előfordultak olyan helységnevek, amelyekben a neve felfedezhető, ilyen például Szeged római kori neve: Parthiscum

Partiscum első említése is Claudius Ptoleimaios II. századi térképén és Geographica Hyphegesise munkájában – Maximus Planudes(1260-1310) bizánci szerzetes másolatában maradt fenn. Tisza régi neve meg Parthisos/Parisos/Pathissos.

Dr. Fehér Mátyás: Magyar történelmi szemle: II. évfolyam 2. számában írja, hogy Örményországban és Kurdisztánban [Pártus-Méd terület] még a tizenhetedik században is voltak jelentős létszámmal magyarok.

„Justinus írásaiból tudjuk, hogy a pártus királyokat, akik magukat Mithra (Mithrász) Napisten [Igazság Harcosa] inkarnációjának és a nap és hold testvérének nevezték, koronázásuk előtt egy barlangba vonultak vissza, ahol szent életű Pártus és Méd Mágusok közreműködésével a Szkíta misztériumokba történő beavatásnak vetették magukat alá. E megrázó és tisztító szertartást követően három mágus járult az újonnan beavatott trónvárományos elé, hogy értékes, királynak kijáró ajándékokkal, mint egy (lélekben) újszülött gyermeknek hódoljanak. A karácsonyi történettel összefüggő párhuzamok nem csak feltűnőek, hanem valósággal megdöbbentőek. [Jézushoz érkező három Pártus-Méd Mágus] A barlangban történő beavatási szertartás egyértelmű egyezéseket mutat a magyar alapítású pálos rend azonos rítusaival, akik az alapítás helyén, a szent övezetnek számító Pilis-hegységben tartották fönn központjukat, melynek csúcsán, Dobogókőn helyezkedik el a világ szívcsakrája, melyet a Dalai Láma is elmélkedés szándékával fölkeresett. A tibeti és egyiptomi beavatási szertartással is kimutathatóak egyezések. Hogy az egyiptomi beavatási gyakorlat említése mennyire nem légből kapott, alátámasztja a tény, hogy a Boldog Özséb által alapított magyar pálos rend magát az egyiptomi Királyok Völgyében élő Remete Szent Pál szellemi örökösének tartotta.” – Lajdi Péter

A Manicheus [MagiKus] tanok Pártus-Szkíta bölcseletbe gyökereznek. A Szent Korona Pártus [„Manicheus”] Keresztény.

Címke , , , , , , , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Hozzászólásodat, véleményedet szeretettel várjuk!