Táguló látóhatár

Táguló látóhatár – közeledés Őseinkhez, múltunk megértésében

Tóth Ferenc Madarat tolláról, embert Istenéről című könyvének egyik gondolatát kölcsönözve, egy fa, amelynek tövére ráoltottak addig szolgálja ki a ráoltott törzset, amíg a gyökeréből új hajtás nem sarjadzik. Amint az új hajtás erőre kap, tovább nem szolgálja a ráoltott részt. Láthatóan így vagyunk őseinkkel: külső „oltványok”-on keresztül akarjuk megismerni a „gyökereinket”, amely csak további zsákutcákat, tévedéseket eredményeznek. A fa látható része (törzse, lombkoronája) esetünkben nem tájékoztat a gyökérzet természetéről, gazdagságáról, működéséről szerteágazó univerzalitásáról, miközben mindennapjainkban érezzük jelenlétét, érzéseinkben, képeinkben és akaratunkban megnyilvánuló hatását.

Visszahelyezkedve a hagyomány talajára, amelybe magyarságunk gyökere kapaszkodik, új felismerések, mint apró mozaikok jelennek meg, a múlt apró darabkái pedig a Szer-törvényében összeállnak egy Egésszé és megvilágítják az addig homályos pontokat. Tudjuk, hogy őseink a Szerben éltek és ezen keresztül érthetővé válik történetük-történelmünk:

1) A Kárpát-medencét lakó eleink egy hálószerűen kapcsolódó és egymással rokon népek szövedékében éltek, ahol Kárpátokhoz közeliek közeli, az attól távolabbiak(pl. Uraliak) pedig távoli rokonságban álltak velük. Leképezték egymás kultúráját, ugyanakkor sajátos, csak rájuk jellemző jegyeket alakítottak ki a többsíkú létezés elvének megfelelően (Szer-törvénye I. alapelv). Ez a hálószerű kapcsolódás – mint az erdő fáinak összefonódó gyökerei tartotta fenn a kultúrák közti hatásokat, nyelvek, szokások áramlását. A néplélek őrzi ezt a kapcsolódást, amit a lengyel-magyar viszony leírása is híven mutat: “Magyarország és Lengyelország két örökéletű tölgy, melyek külön törzset növesztettek, de gyökereik a föld alatt messze futnak, összekapcsolódtak és láthatatlanul egybefonódtak. Ezért egyiknek léte és erőteljessége a másik életének és egészségének feltétele.” (Stanisław Worcell)

drzewa ket-tolgy

A háló pontjainak, mint szálláshelyeknek egymáshoz képesti távolsága a szálláshelyek közti kapcsolat erősségének fordított fokmérői, ami megfelel a legkisebb erőfeszítés alapelvének (Szer-törvénye II. alapelv), vagyis Árpád magyarjai és a Kárpát medencét évezredek óta benépesítő magyarjai közötti szoros területi-nyelvi kulturális kapcsolat vitathatatlan.

2) A rokon népek egymástól árnyalatban eltérő hagyomány-jegyei színessé tették az Eurázsiai sztyeppevilágot kialakítva annak testi-lelki-szellemi polaritását, ahol a tapasztalati mondavilág a Boldogasszony és a Jóisten (Ezüstasszony és Arany Atyácska) a Fenn és a Lenn, a Fény és a Sötétség egymást feltételező ellentéteiben” (Kettősség-alapelve) értelmezte az Univerzumot,

ijazo-szkita

3) Őseink a természetbeli létezést ajándéknak: Boldogasszonynak, mint az Anyaföld tápláló kegyelmének és a Jóistennek, mint Atya csillagokba írt tanításának, valamint kettőjük nászából született Életnek tulajdonították. (Atya-Anya-Gyermek) Ezt megköszönve mutatták be a Szer-t, ahol az elemi energiákat (tűz, víz, szél, föld) segítségül hívva kértek további áldást mindennapjaikra, valamint ennek segítségével vissza tudtak kapcsolódni ahhoz Forráshoz, amelyből létezésük eredt (Forrás-alapelve), megújítva önmagukat testi (böjt, kúrák), lelki (egyéni-közösségi megbocsátás) és szellemi szinten (mesék, mondák közreadása).

4) Őseink Egyből levezetett Kettősségre épülő világképe visszaköszön a evilági és nem evilági kapcsolattal rendelkező vezetők személyében (Világi uralkodó – Szakrális Uralkodó), akiket a közösségi kiválasztás a hiearchia szintjein emelt magas fokra, mint a több szem által megrostált, arra érdemes vezetőt (10-es rendszer). Az így szerveződő közösség tudatosan használta mindazon képességeit, amin keresztül uralni tudta teremtő energiáit (Árpád pajzsra emelése – Teljesség elve).

2011-2-64

5) Új közösségek teremtése csak a természet általi eltartóképességtől függött. Kialakult az egyensúly (Egyensúly-elve), amely a környezetétől annyit vett el, ami fennmaradásához nélkülözhetetlen volt és annyit adott vissza, amennyi annak megújulását segítette (pl. fok-halászat). A gazdagabb táj – mint ahogy a Kárpát-medence is bizonyítja – nagyobb közösség fennmaradását biztosította. A természeti környezet változása együtt járt az emberi környezet változásával, amely révén kisebb-nagyobb közösségek alakultak át és teremtettek folyamatosan megújuló viszony az őket körülvevő tájjal (Változás-alapelve).

6) Az egyén, mint a közösség tagja sorsát a közösségen keresztül élte, amelynek léte a természet ciklikusságához kötődött, követve a kiáradás-befogadás (Májusfa vele szemben Kerecsen fényünnepe) egymást kereső váltakozását. A közösség által teremtett mágia a körforgáson belüli emelkedés végigjárását biztosította a tagjainak imával, énekhanggal és rituáljátékkal. Az így megélt szabadság-élmény az abban résztvevőnek önmagával, a közösséggel az Egésszel való kapcsolatfelvételét segítette. (Szabadság-alapelve)

images

7) Őseink birtokában volt a tudás arról, hogy a testben leszülető léleknek feladata van a földön. E feladat megismerése, tudatosítása próbatételeken keresztül valósul meg, ahol kibomlik a „hozott tudás” és a tanulni való. A legkisebb fiú népmesei vándorlása egyszerre szolgálja tudásszomjának enyhítését és a lélek rajta keresztül megnyilvánuló evilági tapasztalását (Belső-út alapelve).

A fentiek alapján tehát felrajzolható egy kép, amely őseinket a tájban élő, egymással hálózatosan kapcsolódó közösségi életformában mutatja, ahol a teremtő földi és szellemi energiák egyszerre szolgálják az egyén és a közösség épülését, ahol a Rész és Egész között az egyensúly biztosított, mindez a Kárpát-hazában a Boldogasszony teremtő ölében Jóisten áldásával.

fold

00 000 002 bemutatkozása

“Legyen előttetek mindig Út, fújjon mindig a hátatok mögül a Szél, az Eső puhán essen földjeitekre, a Nap melegen süsse arcotokat, s egész életetekben hordjon tenyerén a Jóisten.” (Erdélyi áldás)

Címke , , , , , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Hozzászólásodat, véleményedet szeretettel várjuk!