Itthon legyél otthon!

Te, ki elmentél itthonról!

Mi megértjük, hogy miért indultál el az elmúlt tízegynéhány évben? De Te érted-e?

  • Tudod-e, hogy minek az áldozata lettél?
  • Tudod-e, hogy nem jobb vagy baloldali kérdés volt, hogy a magyar ember még jobban szétszórják a világban?
  • Tudod-e, hogy egyszerűen aktív eszköze, aktív szereplője és passzív támogatója  lettél és vagy a magyar nemzet kiirtási politikájának?
  • Tudod-e, felismerted-e, hogy a más nemzetek a Te kreativitásod, a Te ötleteid, a Te kitartásod, a Te bulldog  – a végletekig fel nem adó –  természeted nélkül igencsak nehezen boldogulnának? ÉS? megérte? Megköszönték illedelmesen? Avagy esélyesen 4 diplomával mosogatsz egy szállodai étteremben?
  • Számoltál-e? Többet keresel, mint eddig itthon, igaz. Magasabb is a havi a kiadásaid összege, igaz? Vettél már saját lakást, házat? Nem-e? Nahát? És szerinted lesz is rá lehetőséged?
  • Egyenlően bánik Veled a Téged befogadó (bocsánat a nyelvbotlásért, Téged végletekig kihasználó) másik ország a saját nemzete állampolgáraival? Csak nem többet számít ott egy migráncs?!
  • Beszéltél-e már egy ötvenhatos menekülttel? Megérted, hogy ők miért akartak, vagy nem akarnak hazajönni?

most ez komoly? elmenni akarsz? pont most?!

Egyetértünk

Igen, kell(-ett) a külföldi tapasztalat. Igazad van. Meg kell ismerni, milyen élni nem magyar emberek között.

Most, hogy már felismerted, sosem lehetsz más, legfeljebb kihasznált rabszolga, egy a sorban utoljára állók között …

… ne toporogj! irány haza!

Csomagolj  és indulj haza!

Mert az otthon maradottak és a már hazaérkezettek elkezdték felépíteni az Új Hazát. Ahol nem csak szeretnek és megbecsülnek Téged is, hanem szükség is van Rád. Felejtsd el a kimenekülésed kiváltó okát, felejtsd el a pártokat és pártvezetőket, akik direkt, vagy indirekt módon elküldtek.

Az Ő idejük lejárt. A Te időd kezdődött el. Itthon, a Kárpát Hazában.

csomagolj, és gyere haza! itt az otthonod…

Egy hozzászólás a(z) 0ejegyzéshez

  1. Dr. T. Túri Gábor mondta:

    Szomorúan szép és szívbe markoló az „Itthon legyél otthon“ felhívás.
    Telibe talált nálam is.
    1986-ban én is elhagytam a hazámat… Azóta is igazolom és
    magyarázom az akkori elhatározásom… Rengeteg dolgot tudok felhozni igazolásként, és mégis az az egyetlen dolog, ami ezzel szemben áll nagyobb súlyt nyom a latban, mint azt elviselni lehet… Elmentem!
    És ezután a lépésem után – bár már több mint 30 év telt el azóta – otthon továbbra is csak ott vagyok igazán, ahol a Parlament, ahol a Budai Vár és ahol a Gellért-hegy vetíti tükörképét a Dunába…
    Egy az biztos, nem a pénz miatt mentem el Németországba, és az ami miatt egykor kimentem, az a rendszer már régen megbukott. Azóta is, szinte havonta megyek haza, tartom az előadásaimat szerte a hazában… A kiadott könyveimet magyarul írtam meg és a gyerekeimmel is magyarul beszélek…
    Mégis… Mi az, ami ott tart engem, abban az idegen környezetben?… Amely – bár ennyi év után – végül befogadott és jó ismerősöket adott, de mégis, aki nem ismer engem, annak elsőként csak egy idegen vendég vagyok. Az igazi barátaim pedig Magyarországon vannak.
    Egy idegen minta vagyok egy másmilyen motívumú szőttesen.
    Idegen ott, ahol máshogy gondolkoznak.
    Idegen ott, ahol más vicceken nevetnek.
    Idegen ott, ahol más dalokat tanulnak az óvodában… és éppen ezért, amikor egy kvíz műsor van a TV-ben, a feltett kérdéseknek bár a nagy részét meg tudom válaszolni, de éppen az első két legegyszerűbbjét nem… Mert ezek azok, amelyekre a versenyzők a gyermekkoruk élménytárából válaszolnak.… Nevetve és szinte röstelkedve, hogy milyen egyszerű a kérdés. Én pedig csak ülök és hallgatok.
    „Lánc lánc eszterlánc. Eszterlánci cérna.” Honnan tudhatnám, hogy az ő gyermekdalaikban
    melyik szó után mi jön?
    Ez az, ami valóban idegenné tesz.
    Mert a műveltségünk, amit az iskolában kaptunk – és az ebből fakadó kultúrigényünk is – , sokszor magasabb, mint a Németországban születetteké… Mégis az alap, a gyökér hiányzik.
    Akkor miért nem megyünk haza? – tehetné fel valaki a jogos kérdést.
    Mert ide öregedtünk ebbe a földbe, ahol most élünk.
    Itt van a lakásunk, itt van a kertünk, itt van (vagy volt) a munkahelyünk, ahol sikereinket értük el,… és ide születtek az unokáink is.
    Az unokáink, akik ugyan magyarul (is) beszélnek, de nekik már Magyarország egy kuriózum… Egy csodálatos, ábrándos ország, ahol olyan jó a dédmamánál, vagy a nagynéniknél nyaralni… Büszkén beszélnek róla, ha valami sikere van az országnak, kiteszik ők is piros-fehér-zöld zászlót, tudják, hogy volt egyszer egy március 15-e is, de mégis, az ő óvodájuk már ebben az „új országban“ volt.
    Bizony… egykor Magyarország egy megbocsáthatatlan nagy hibát vétett egyes lakói ellen, akik útban voltak neki. Ezek aztán – válaszként – kint rekedtek, abban a világban, amely pedig nem nekik teremtetett.
    Elszárad mindegyik ott, mint egy tápláló föld nélküli növény…, de mégis van feladatuk, amig élnek és ha becsületesen élnek!
    Öregbítik Magyarország hírnevét… Mert az ottani polgárok nem az újságokból és nem a televízióból ismerik meg igazán a magyar embert, a magyar mentalítást, a magyar kultúrát, a magyar büszke becsületességet, hanem éppen azok által, akikkel ott kint nap-nap után találkoznak.
    És így ezek a kint rekedtek az igazi követei az országnak, ők azok akik az igazi mintát adják a kintieknek hazánkról, Magyarországról…
    Ezért van szükség ránk, itt kint is, mindaddig amíg becsületes magyarként éljük itt az életünket…
    És éppen ez az, amit nem szabad elfelejtenie a bennünket kritizálónak, és ami miatt nem szabad egyszerűen legyinteni ránk, mondva „lusták hazajönni“ vagy „megfertőzte őket már a nyugati világ“.
    Mert ez nem igaz! És ugyanakkor fájó, ha ezt halljuk, mert talán többet teszünk itt kint a hazánkért, mint amire otthon talán lehetőségünk lenne. Mert ne felejtsük el:
    a fának is van gyökere és törzse, de vannak levelei is, amelyek messze a törzstől élik életüket, de létükkel mégis táplálják az egészet, A FÁT.
    Ez a szerepünk, ezt kell elfogadnunk.

    Dr. T. Túri Gábor

Hozzászólásodat, véleményedet szeretettel várjuk!